Tisztelt Bérlőink, Kedves Közönségünk!

 

Az 53 éves József Attila Színház, barátsággal és szeretettel köszönti Bérlőit . Azt szeretnénk, ha fél évszázados hűségüket, azzal tudnánk viszonozni, hogy előadásainkon azt kapják, amit elvárnak tőlünk. Mi mindig erre törekszünk, reményeink szerint többször sikerrel, mint tévedéssel. Legfőbb feladatunk, hogy megtartsuk Önöket, de örülnénk, ha ezt a baráti kört bővíteni tudnánk, és újabb bérlőket nyernénk meg Színházunknak. Ez a Színház mindig érzelem-orientált volt, ezért is mondjuk, hogy a József Attila Színház - a Család Színháza. Szeretettel várjuk a Nagyszülőket, a Szülőket és az Unokákat: egyaránt. Úgy gondolom, hogy a mai, mindannyiunk számára nehéz korszakban, nagy szükség van arra, hogy a közönség változatlanul járjon színházba: nevessenek, sírjanak vagy gondolkozzanak önmagunkról.

Köszönjük az eddigi bizalmat. Kíséreljük meg, emberséggel, korrekten együtt átélni az előttünk álló, reméljük nem hosszú, küzdelmes időket. Egymás segítsége, bizalma nélkül ez elképzelhetetlen.

Valamennyi régi bérlőnket és a még ismeretlen újakat, a Társulat várja az új évadban is.

Viszontlátásra!